Történet

Minden így kezdődött...

A Torna Egyletet (TJ - Telovýchovná jednota szlovákul) 1965. augusztus 25-én alapították, Érsekújvár városában. Három sportágat egyesített égisze alatt, amik a következőek voltak: jégkorong, asztalitenisz, túrasport. Az alapító társaságban többnyire jégkorongozók foglaltak helyet, kik később létrehozták a felnőtt férfi A csapatot, és bekapcsolódtak különféle kerületi versenyekbe.

A jégkorong kezdetei nagyon nehézkesnek bizonyultak Érsekújvárban, ugyanis a legközelebbi mesterséges jégpálya Nyitra városában volt. Így hát a csapat tagjai utazni kényszerültek. Ez az állapot egészen 1974-ig állt fenn, mikor Érsekújvárban is megépült a pálya. Ekkor alakult meg a klub utánpótlás-szakosztálya, akik szintén kerületi versenyekben kezdték meg a szereplést. Iskolai sportközpontok kialakulása is szép lassan megkezdődött a 70-es évek folyamán. A 80-asok elején pedig szép lassan befedésre került a jég, amely szerkezet így lassan elnyerte a mai jégcsarnok alakját. A komplexum a "Z" néven ismert akció keretein belül épülhetett meg, melyben a helyi vasút munkásai elévülhetetlen érdemeket szereztek, kik hihetetlen mennyiségű munkaidőt fordítottak az ügyre, mindennemű fizetség nélkül! 

1986-ban a felnőtt csapat elindulhatott a nemzeti bajnokság 2. vonalában. 

Három évvel később, az 1989/90-es szezon kezdete előtt a TJ jégkorong-osztályokat hozott létre, általános iskola 5.-8. diákjai számára. Emellett előkészítős évfolyamok is alakultak 1.-4., valamint fiatalabb lurkók számára. 

A 2006/07-es szezontól kezdődően a klub életében jelentős változások történtek. Új vezetőséget választottak, melynek élére Ing. Pavol Uhrin került, aki így Ing. Ivan Halmeš-t váltotta, a klub hosszú éveken át hivatalban lévő vezetőjét. A klub neve is változáson ment keresztül, TJ-ról HK Lokomotíva Nové Zámky lesz, és a második vonalnak megfelelő szlovák első ligában indulnak. 

A 2007/08-as szezon is a változások jegyében telt el. 2007 júniusában Ing. Uhrin és Ing. Halmeš is bejelentette lemondását. Az elnöki székben Uhrint így Ing. František Sucharda követte. Ezúttal a név után a klubszínek is megváltoztak, az eredeti kék-fehéret zöld-fehérre cserélték. Ebben a szezonban a csapat 2 bajnokságban is elindult, mégpedig a Budapest Stars gárdájával egyesülve a magyar liga, és a szlovák 1. osztály (második vonal) küzdelmeiben.

2009 áprilisában újabb nagyszabású közgyűlésre került sor, Ing. František Sucharda lemondása után, ismét új vezetőséget kellett választani, mely az alábbi összetétellel alakult meg: a HK elnöke Mgr. Boris Bednárik lett, PaedDr. Peter Halmeš pedig ügyvezető titkár. További tagok: Ing. František Sucharda, Ing. Dušan Pavliga, PaedDr. Ivan Halmeš, Bc. Ivan Julínek, Richad Štefánik, Ladislav Kováč, Robert Vaďovský.

Az új vezetőség célja az ifjúságra helyezte a hangsúlyt, igyekezett növelni az utánpótlás tömegbázisát. Anyagi gondok miatt a felnőttek csak a 2. ligában (harmadosztály) indultak el az elkövetkező idényekben. 

2011 tavaszán megalakul a HC Nové Zámky s.r.o. , amely a felnőtt jégkorongot hivatott képviselni Érsekújváron, továbbá segít a HK Lokomotíva utánpótlásnevelésében 

... És itt kezdődik a HC Nové Zámky s.r.o. története

Alapítástól a jelenig

2011. március 23 - megalakul kft-ként a HC Nové Zámky s.r.o.

2011. április 20 - a klubot a Szlovák Jégkorong Szövetség (SZźH) a klubot felveszi tagjai sorába aktuális közgyűlésén

2011 május - a felnőtt jégkorong jogilag is a HC-hez kerül a Lokomotívától

2011/2012 szezon - Miután a ZOK úgy döntött, hogy a klub nem indulhat az 1HL-ben, így a 2HL-ben szerepelt.

2012/2013 szezon - A SZLH engedélyezte, hogy az érsekújvári klub indulhat a nemzetközi MOL ligában. Róbert Spišák vezetése alatt rögtön az első évadban a rájátszásba kerül és a negyedik helyen végez.

2013/2014 szezon - A szezon előtt komoly erősítések érkeztek a csapatba. Marek Uram - világbajnok, Albín Podstavek, Erik Weissmann, Pavel Kowalczyk, Martin Frolík, ifj. Vladimír Kameš, Marek Dubec, majd szezon közben źubomír Hurtaj, Peter Polčík és a kapuba Jan Chovan érkeztek Érsekújvárba. A vezetőedző Ladislav Lubina volt, aki rögtön az első meccsen a bajnok Dunaujvárost győzte le csapatával. A szezon végén Róbert Spišák veszi át a vezetőedzői posztot, aki egész a döntőbe vezeti a csapatot és megnyeri a MOL ligát. A liga All-Stars csapatába Andrej Suchardát és Erik Weissmannt  is beválasztják az újságírók.

A HC Nové Zámky s.r.o. történetének fő mérföldkövei továbbra is ezen az oldalon lesznek megtalálhatóak, s a közeljövőben bővülni is fognak