Interjú Štěpán Novotnýval

Közzétéve 2017.6.27 | Róbert Balogh
ÉRSEKÚJVÁR — A huszonhat éves Štepán Novotný az első játékos volt, aki aláírta a szerződést az érsekújvári klubbal az új idényre. Érsekújvárba az idei év februárjában érkezett és a második sorba került Stanislav Kucskin mellé, akivel rögtön szót értettek a jégen.

Az első játékos voltál, aki meghosszabbította a szerződést az új évadra. Hogyan zajlottak a tárgyalások és sikerült megegyezni az első napon?

Már az első beszélgetés során nagyon gyorsan megegyeztünk. Voltak apróságok, amelyeket még a következő napokban átbeszéltünk.

A tavalyi évadban egy játékoscsere kapcsán érkeztél Érsekújvárba Václav Čížek helyett. A zöld-fehér színekben 16 meccsen játszottál, amelyeken 5 gólt és 5 gólpasszt könyveltél el. Elégedett vagy ezzel a teljesítménnyel?

A tavalyi évad egyáltalán nem volt számomra ideális, mert kevéssel a szezon kezdete előtt bokatörést szenvedtem, így az első meccset csak december elején játszottam le. Ha az ember kihagy két hónapot, akkor már csodákat nem várhat, de a lehetőségekhez képest elégedett vagyok. Minden munka, amit nyáron elvégeztem semmivé vált, ezért a szezon vége Érsekújvárban elfogadható volt, ám nem tudtam igazán megmutatni ami bennem van.

A HC Nové Zámky teljesítette a célt, továbbjutott a rájátszásba, ahol a későbbi bajnokkal, a Besztercebányával találkoztatok. A liga szakvezetői és a játékosok is megegyeztek abban, hogy a Besztercebányának nem tudod az idén senki konkurálni. Hogyan láttad a rájátszás első körét?

A Besztercebánya az elmúlt évadban parádés volt. A szlovákiai szereplésem alatt, valószínűleg ez volt a legkonszolidáltabb csapat, aki ellen játszottam. A sérüléseink, amik abban az időszakban a csapatban voltak nem segítettek. Ki tudja mi lett volna akkor, ha teljes erőben tudunk jégre lépni, de a Besztercebánya minőségét semmiképp nem kérdőjelezhetjük meg.

Egy sorban játszottál Sztanislav Kucskinnal, aki szintén szerződést hosszabbított…

Sztanislavval már ez elejétől tökéletesen összepasszoltunk és kiválóan megértettük egymást. Hiszek benne, hogy ez folytatódni fog az idei szezonban is.

Nem egész egy hónap és itt az első csapatösszejövetel, voltál már szabadságon?

Nem voltam, mert rögtön az elmúlt szezon után már elkezdtem a felkészülést az újra, de majd meglátjuk, talán még belefér pár nap kirándulás. Többnyire az időmet otthon Prágában töltöm.

Hogyan néz ki a nyári felkészülésed, egyedül edzel vagy társaságban?

Individuálisan edzek. Az elmúlt években társaságban, többnyire hokistákkal készültem, de végül úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha most egyedül fogok. Minden játékosnak valami máson kell dolgoznia, és ha jó edzéstervet készít magának, és a motiváció is megvan, akkor jobb egyedül készülni.

A hokin kívül van helye más sportnak is a felkészülési időszakban?

Nincs, az én felkészülésem tisztán a hokira irányul.

Mit vársz az új szezontól?

Hiszek benne, hogy jó társaságot sikerül összehozni, ami majd a jégen mutatott teljesítményre is jó kihatással lesz. Nehéz megjósolni milyen eredményeket érünk el. Főleg a szezon elején, hiszen a csapat nagy változásokon ment keresztül. Reméljük sikerül már az alapszakasz elejét elkapni, hogy megalapozzuk a jó folytatást a nehéz meccsekre, amelyek majd Karácsony táján várnak ránk és az újesztendő elején.

Végezetül van valami üzeneted a szurkolóknak.

Mindent megteszünk, hogy a szurkolóinkat attraktív jó hokival ajándékozzuk meg. Hiszek benne, hogy szívesen és sokan látogatnak ki majd ránk, s hasonlóan, mint tavaly kiváló hangulatot teremtenek.